www.matav.tk

Magyar Távközlési Véderő (project).

Ha kérdésed van, fordulj ahhoz a személyhez, aki ezt az oldalt a figyelmedbe ajánlotta!

MÉDIA FIGYELMÉBE! A blogról bármilyen idézet csak előzetes beleegyezésemmel jelentethető meg. A cikk tervezetét erre a cimre küldhetitek: matavproject@vipmail.hu

Összefoglalás

2001 óta ismert Magyarországon egy számítógépes csalás, amelynek során a felhasználó tudta, akarata és beleegyezése nélkül egy olyan programot telepít az ismeretlen elkövető a felhasználó számítógépére, amely észrevétlenül egy közel 1000 Ft percdíjú műholdas mobil számot hív. Az eredmény: egyszer csak kapsz egy, a szokásosnál több tíz- vagy akár több százezer forintos telefonszámlát.

Ezen a blogon - a bloghoz tartozó nyilvános levelező lista tagjainak a segítségével - igyekszem megkeresni annak az okát, hogy miért nem történt ez ügyben 2001 óta semmi, már ami az itt leírt, ún. "betárcsázós csalás" megelőzését illeti. Mi az oka, meddig tart még, és mennyi kár kell még ahhoz, hogy az ügyben érintett minden szereplő visszatérjen eredeti hivatásához, a fogyasztók szolgálatához. A fogyasztó ugyanis - és ezt már itthon is törvények biztosítják - joggal várhatja el, hogy biztonságos szolgáltatást kapjon.

Kérdések a távközlési szolgáltatókhoz:

1. Hány károsultról tudnak, és mennyi kár érte összesen az előfizetőket?
2. Mikor jelentkezett a legelső károsult?*
3. Bűntettnek tartják-e, ami történt? Tettek, s ha igen, mikor tettek rendőrségi feljelentést?
4. Mennyit keres a MATÁV egy 975 Ft-os percdíjú EMSAT híváson?
5. Mit tett a MATÁV a visszaélések megelőzése érdekében?
6. Külföldön hogyan reagáltak a távközlési vállalatok és az őket felügyelő állami hatóságok?
7. Kezdeményeztek-e bármilyen jogszabály módosítást a felügyeleti hatóság felé, és ha igen milyet, mikor?

* A hírközlési felügyelet 2001 óta tud a problémáról.

Jelmagyarázat:

Zöld szöveg: Olvasók levelei, máshonnan vett idézetek.
Kék szöveg: cikkek, olvasnivalók
Fekete szöveg: a saját bejegyzéseim

Feliratkozom a károsultak levelezőlistájára



Faliújság



Click for Budapest, Hungary Forecast
2005. január 21., péntek
 

 "Barátságos Internet"

(kattints a képre)


2005. január 5., szerda
2004. november 21., vasárnap
 

Elsősegély kezdőknek


kezdetek Ezen a WIGWAM oldalon a sápadtarcú támadások elleni védekezésben még járatlan felhasználók számára nyújtunk gyors (bár távolról sem részletes) védekezési tanácsokat.

Első tennivalóid:
- számítógéped biztonsági ellenőrzése
- és néhány program feltelepítése.
  • BIZTONSÁGI ELLENŐRZÉS
  • TŰZFAL PROGRAM
    Az Internet felől érkező támadások kivédésére, és a gépedbe már esetleg bejutott trójai programok kommunikációjának megakadályozására egy tűzfalat kell telepítened.
    A legkönnyebben kezelhető tűzfal program (szerintem) a ZoneAlarm.
    A program magán- és nonprofit célú használata ingyenes.


  • TRÓJAI FIGYELŐ/KERESŐ/IRTÓ PROGRAM
    A gépedbe esetleg bejutott trójai programok aktivitását figyelő, azokat (a vírusirtók mintájára) kereső és irtó program.
    Ezt a feladatot egyes vírusirtó programok önmagukban is ellátják.
    A legnagyobb mennyiségű trójait a Tauscan ismer.

  • Igaz, hogy nem kimondottan a mi "profilunk", de közkívánatra:
    ÁRULKODÓS PROGRAMOK ELLENI VÉDEKEZÉS

    Egyes hasznos (és ingyenes) segédprogramok a számítógépedből különböző információkat gyűjtenek, és küldenek el bizonyos információgyűjtő cégeknek.


2004. november 18., csütörtök
 
Megérkezett a rendorseg határozata a nyomozás megszüntetésérol. "Az elköveto kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható."
2004. október 7., csütörtök
2004. szeptember 26., vasárnap
 
Írország központilag szűri 13 egzotikus országba irányuló telefonhívásokat. A kormány megelégelte, hogy a betárcsázó csalások rendkívüli károkat okoznak a felhasználóknak.

2004. augusztus 5., csütörtök
 

Válaszlevél a MATÁV-tól

dr. Telkes József Úr részére


Tisztelt Telkes Úr !

Kérem engedje meg, hogy előszőr is szíves elnézését kérjem, hogy
ügyfélszolgálatunk észrevételeit, illetve
kérdéseit nem továbbította időben. Sajnálatos módon munkatársaink az adatok
összegyűjtésére intézkedtek,
azonban a belső szabályzások szerint nem jártak el megfelelően. A hasonló
esetek elkerülése érdekében
intézkedtem, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyen jellegű ügyintézési
hiba.

Levelében jelezte, hogy feltett kérdéseire nem kapott teljeskörű választ.

Szeretném tájékoztatni, hogy álláspontunk szerint a közérdekű jelzésekre
Részvénytársaságunk lehetőségei szerint,
a válaszokat megadta.
A kérdések egyrésze a szolgáltató-előfizető jogviszony esetére irányulnak,
illetve a szolgáltató -hatóság
között merülhet fel , így azokra részletesebb információt nem adhatunk.
Ezen információk a Matáv Rt-nek mint elektronikus hírközlési szolgáltatónak
az üzleti titkát képezik.

A felmerülő kérdések között található olyan, amelynek megválaszolása nem
Matáv feladat, például, hogy ilyen jellegű
esetekről miként vélekednek a külföldi szolgáltatók, illetve hatóságok.
Erre vonatkozóan ők lennének jogosultak az álláspontjukat kifejteni.

Köszönöm, hogy észrevételeivel megtisztelte Részvénytársaságunkat.

Tisztelettel: Zsuppánné Vörös Tünde
központvezető


2004. augusztus 3., kedd
 
Origo: Ingyenes program a tárcsázós csalás ellen
2004. július 28., szerda
 
Index: Nyilvánosan elérhető adatbázist hoz létre a Nemzeti Hírközlési Hatóság azokból a telefonszámokból, melyeket a betárcsázós programok használnak.
2004. július 26., hétfő
 
A mai napon elküldött válaszom.
Tárgy: közérdeku jelzés kezelésének problémája
 
Zsupánné Vörös Tünde részére
MATÁV RT., Budapest
------------------------------------------
 
Kedves Asszonyom!
 
Köszönöm szépen 2004. július 20-án érkezett, Straub Elek vezérigazgató úr megbízásából írott válaszát, amelyet arra a problémára kaptam, amelyet 1212-n keresztül első alkalommal 2004. február 16-án vetettem fel, és amely problémának a sorsát a www.matav.tk címen elérhető blogon igyekszem folyamatosan dokumentálni.
 
Sajnos a válasz, amit kaptam, nem ad feleletet azoknak a kérdéseknek a többségére, amelyeket felvetettem, és amelyeket a fent említett webnapló címlapján is megfogalmaztam. (A fogyasztók tájékoztatására vonatkozó leírást vettem, és ezeknek természetesen eddig is tudatában voltam, igy ezeket nem szükséges újra megismételni.)
 
Hogy egyértelműek legyenek a kérdések, itt változatlan formában megismétlem azokat:
 
Kérdések a távközlési szolgáltatókhoz:

1
. Hány károsultról tudnak, és mennyi kár érte összesen az előfizetőket?
2. Mikor jelentkezett a legelső károsult?
3. Bűntettnek tartják-e, ami történt? Tettek-e, s ha igen, mikor tettek rendőrségi feljelentést?
4. Mennyit keres a MATÁV egy 975 Ft-os percdíjú EMSAT híváson?
5. Mit tett a MATÁV a visszaélések megelőzése érdekében?
6. Külföldön hogyan reagáltak a távközlési vállalatok és az őket felügyelő állami hatóságok?
7. Kezdeményeztek-e bármilyen jogszabály módosítást a felügyeleti hatóság felé, és ha igen milyet, mikor?
 
Várom a hiányzó válaszokat is, valamint arra is szeretnék magyarázatot kérni, hogy a közérdekű kérdésekre miért tartott több mint 5 hónapig, hogy először érdemi (bár csak részleges) választ küldjenek, annak ellenére, hogy a válaszadásra (visszahívás formájában) már az első jelzéskor, 2004. február 16-án munkatársaik igéretet tettek, majd ezt az igéretet több alkalommal megismételték?
 
Leválváltásunk másolatát - tájékoztatásul - elküldöm a bloghoz tartozó levelező lista tagjainak is.
 
Üdvözlettel
Dr. Telkes József
457-0903

2004. július 21., szerda
 

2004. július 20-án az alábbi emailt kaptam a MATÁV-tól:

Tisztelt Telkes József Úr !

Kérem engedje meg, hogy Straub Elek elnök-vezérigazgató úrnak feltett
kérdéseire, Vezérigazgató úr megbízása alapján
válaszoljak:

Az EMSAT szolgáltatás 2000. februárjában vált elérhetővé az ügyfelek
számára, amely biztosította a távközlési összeköttetés létesítését a
vezetékes közcélú hálózat előfizetői és az európai régió bármely pontján
található EMSAT mobil előfizetői állomások között műholdakon keresztül
nemzetközi beszélgetések folytatására, fax üzenetek, SMS-ek továbbítására
és adatátvitel céljára.
Az első reklamációk a 2001. évben jelentek meg, amely összefüggött az
internet használat elterjedésével, később pedig annak növekedésével.
A szolgáltatás bevezetését követően számlareklamációk érkeztek a témában,
azonban az egyébként csökkenő számú reklamációnak minimális hányadát teszik
csak ki ezek az esetek. A törvényi előírásoknak és a belső szabályzatnak
megfelelően a panaszok kivizsgálását lefolytatta a Matáv és több esetben
hatósági vizsgálat is indult.

?Csaló? hívásról általában abban az esetben beszélünk, amikor például
internethasználat közben az adott honlap a gyorsabb vagy hatékonyabb elérés
érdekében feltesz egy kérdést vagy felkínál egy programot, melyet letöltve
az internetező gépe - tudtán kívül - önálló életet kezd élni és az internet
szolgáltatót vált.
Az addig használt kapcsolatot lebontja, és a letöltött tárcsázó program
futtatásával egy távoli, nemzetközi, vagy emelt díjas hívást igénylő
kiszolgálóval lép kapcsolatba.
Az EMSAT hívás esetében egy adott Web lap felkínál egy továbblépési
lehetőséget, a program " rákérdez " a továbblépésre, amely igen vagy nem
választ kell adnia.

A Matáv, mint telekommunikációs szolgáltató természetesen kötelességének
érzi, hogy felhívja az ügyfelek figyelmét a betárcsázó programokra, mint
jelenségre és az általuk okozott lehetséges problémákra. A tárcsázó
programok működése nem a távközlési hálózat működési rendellenessége, nem
távközlési probléma. A problémás nemzetközi hívásokat az előfizető
otthonában található számítógép kezdeményezi, amely kívül esik a Matáv
hálózatán és felelősségi körén, a távbeszélő szolgáltató, azaz a Matáv a
nemzetközi hívás felépítésének igényét nem bírálhatja felül. A Matávnak az
előfizetővel megkötött előfizetői szerződése alapján, ha az előfizető
kezdeményezi a hívást (akár a számítógépén keresztül is), abban az esetben
a hívás tartalmának vizsgálata nélkül létre kell hoznia a kapcsolatot,
vagyis az előfizetői pontról kezdeményezett hívást a hatályos törvényi
kötelezettségek alapján teljesítenie kell.

A Matáv nem vizsgálhatja, hogy a fennálló internet-összeköttetésen milyen
információ áramlik, milyen üzenetváltások történnek, a fennálló kapcsolat
miért került bontásra. Nem elemezhető az sem esetenként, hogy a hívás
szándékos volt-e, vagy sem, illetve hogy az ügyfél szokott-e egyébként
nemzetközi hívásokat lebonyolítani.

A Matávnak nem róható fel az, hogy a távbeszélő állomás használója
internetezés közben akarva vagy akaratlanul egyes külföldi
tartalomszolgáltatók megtévesztő, félreérthető vagy hiányos tájékoztatója
alapján kezdeményez nemzetközi hívást, hiszen minden esetben az előfizető,
használó valamilyen szintű ? akár akaratlan ? közreműködése alapján jön
létre a sérelmezett kapcsolat.


Mindezektől függetlenül a Matáv folyamatosan figyelemmel kíséri a belföldi
és nemzetközi forgalmak alakulását. Ha egy adott hívószám forgalma kirívóan
megnő, a Matáv a nemzetközi társszolgáltatói kapcsolatain keresztül
felveszi a kapcsolatot a külföldi távközlési szolgáltatóval. Amennyiben az
adott hívószámról egyértelműen megállapítható, hogy kapcsolatváltó
betárcsázós programokkal való visszaélésekhez használják, akkor a Matáv a
nemzetközi központjában üzemelő rendszerében letiltja az automatikus
hívásfelépítés lehetőségét az adott hívószámra, de a hívószám a kezelőn
keresztül továbbra is kapcsolható marad.

Társaságunk az előfizetőket több csatornán keresztül folyamatosan
tájékoztatja a veszélyről és annak megelőzési módjairól:

- A Matáv a ?kezdőket? segítendő létrehozta a www.netezz.matav.hu
oldalt, amelyen egy ingyenes internet-tanfolyam keretében a kapcsolatváltó
betárcsázó programok veszélyére is felhívják a figyelmet. A honlapon a
Matáv lehetőséget biztosít arra, hogy az internetezők szakértőktől
kérdezhessenek és kaphassanak választ az internetezésről.
- A 2004 márciusi telefonszámlával együtt postázásra került Hírmondó is
figyelmezteti az ügyfeleket a veszélyre.

Az ügyfél aktív közreműködésével megakadályozható, hogy a számítógépére
telepedő betárcsázó programok bontsák a helyi tarifával működő modemes
Internet kapcsolatot és helyette nemzetközi hívást kezdeményezzenek.
Ennek módjai

- Tartós híváskorlátozás
- Jelszavas híváskorlátozás:
csak egy négyjegyű kód beütése után lehet nemzetközi hívást
kezdeményezni, így a betárcsázó program nem tud automatikusan
nemzetközi hívást kezdeményezni. A ? csak az előfizető számára ismert
- kódnak köszönhetően a korlátozás néhány pillanat alatt feloldható,
így az ügyfél fel tudja hívni külföldi rokonait, barátait.
- Szoftveres védelem:
Az Origo Szoftverbázisából ingyenes letölthetők olyan szoftverek,
amelyek felismerik az ismert betárcsázó programokat, figyelmeztetik a
kapcsolatváltásra az internetezőt, illetve ? szoftvertől függően ?
meg is akadályozzák azt. Ezeket a szoftvereket is érdemes - a
víruskereső programokhoz hasonlóan - rendszeresen frissíteni.

2003 őszén az Axelero (a Matáv Csoport tagja) országos televízió csatornák
híradóiban tájékoztatta a lakosságot a kapcsolatváltó betárcsázó
programokról. Szeptember elején a cég sajtótájékoztatót tartott
?Biztonságos internet? témában, ahol erről a veszélyforrásról is
beszámoltak, valamint tanácsokat adtak az elkerüléséhez. A
sajtótájékoztatót követően sajtóközleményt adtak ki a témában, az
információs anyag jelenleg is megtalálható az Internet szolgáltató
honlapján.
Az Axelero e-mailt küldött ügyfeleinek, melyben ismertette a
veszélyforrást, részletesen bemutatta annak működési mechanizmusát. A
lehetséges védekezési módokra megoldást kínáltak, amely tartalmazott egy
linkgyűjteményt is ingyenes letölthető szoftverekről. Az Axelero tavaly
októberben a számlával együtt kiküldött hírlevélben is felhívta a figyelmet
a kapcsolatváltó betárcsázó programokra, az elkövetkező hónapokban
ismételten megjelentetik az információt a hírlevélben.

Mindezek hatására az Axelero az általános szerződési feltételeinek két
bekezdését is megváltoztatta: egyrészt az etikai kódexben újra meghatározta
a spam fogalmát, hogy nagyobb védelmet biztosíthasson előfizetői számára,
másrészt az adatbiztonsági tájékoztató módosításával lehetővé tette, hogy
vírusirtást végezzen az előfizetők által küldött levelekben. Így
levelezőrendszerébe új, automatikus vírusszűrést épített be, valamint a
Freemail használók számára is elérhetővé tette a spam-szűrést.

Abban az esetben, ha az előfizetőnek mindezek ellenére ?csaló? hívás
generálta forgalom után számlafizetési problémája keletkezik, akkor
lehetősége van arra, hogy részletfizetést vagy fizetési haladékot kérjen a
távközlési szolgáltatótól.

Mint a fentiekből is egyértelműen kiderült a Matáv nem jogosult a piaci
szereplőknek és tevékenységüknek vizsgálatára, ellentétben a Nemzeti
Hírközlési Hatósággal, akinek az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi
C. törvény 9. § (2) bekezdése szerint feladata az elektronikus hírközlési
piac zavartalan, eredményes működésének és fejlődésének, az elektronikus
hírközlési tevékenységet végzők és a felhasználók érdekei védelmének,
továbbá a tisztességes, hatékony verseny kialakulásának, illetve
fenntartásának elősegítése az elektronikus hírközlési ágazatban, valamint
az elektronikus hírközlési tevékenységet végző szervezetek és személyek
jogszabályoknak megfelelő magatartásának felügyelete.

Ugyanezen jogszabály teszi egyértelművé, hogy nem a távközlési
szolgáltatóknak, hanem a hatóságnak a feladata, hogy a hatályos
jogszabályok módosítását kezdeményezze abban az esetben, ha visszásságokat
tapasztal.
Ezen feladatot az Eht. 10.§ a, pontja egyértelműen a hatóság felügyeleti
tevékenységének egyik legfontosabb részeként határozza meg, amikor akként
rendelkezik, hogy a hatóság szükség szerint, de legalább évente nyilatkozik
a hatáskörével összefüggő, elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok
megalkotásának, illetőleg módosításának szükségességéről, közreműködik a
hatáskörével összefüggő


Tisztelt Telkes Úr !

Kérem engedje meg, hogy szíves elnézését kérjem, hogy korábban feltett
kérdéseire nem kapott időben választ.


Tisztelettel: Zsuppánné Vörös Tünde
központvezető


2004. július 8., csütörtök
 
Ma Straub Elek elnök-vezérigazgató úr megbízásából türelmet kéro, és válaszokat igéro emailt kaptam.
2004. július 6., kedd
 
Letelt a 15 nap, válasz nem érkezett. A 1212-n felhívtem Ritecz Csabát, (vele beszéltem az elmúlt alkalommal), aki türelmet kért: tudomása szerint a válasz elkészült, úton van, hamarosan megkapom postán. Kértem, hogy ha lehetséges, emailen is küldjék el a választ, erre ígéretet kaptam. 
2004. június 29., kedd
 

Origo: A British Telecom a tárcsázóprogramok ellen - A brit távközlési társaság bejelentette, hogy ügyfélszolgálati részlege egy listát állít össze azokról az emeltdíjas telefonszámokról, amelyeket az észrevétlenül számítógépekre települő, ún. tárcsázóprogramok használnak. A folyamatosan frissülő listán szereplő számokat a BT blokkolja a végfelhasználók elől, így a kártékony programok aktivizálódásuk esetén sem tudják feltárcsázni azokat.


2004. június 24., csütörtök
 
Index: Elfogták a milliárdos betárcsázós csalókat - Vajon tesz-e valami a MATÁV, hogy a károsultak pénzét visszaszerezze?
2004. június 19., szombat
 
Beszámoló. Csütörtökön felhívtam újra a 1212-t, és a tolem telheto legnagyobb higgadtsággal számon kértem, hogy miért nem válaszoltak - ismételt igéreteik ellenére - több, mint 4 hónapja a felvetéseimre. Most elso alkalommal a kiemelt ügyfelek ügyintézojéhez kapcsoltak, igaz csaknem 10 percet kellett várnom, amig szóba tudtak állni velem. Egyetlen dolgot kértem tole, hogy a telefonom hangfelvételét, valamint e blogon olvasható kérdéseket szíveskedjenek továbbítani Straub Elek vezérigazgató úrnak. Erre igéretet kaptam, arra a kérdésre pedig, hogy mennyi idon belül kapok választ, 15 napot mondtak. Meglátjuk...
2004. június 10., csütörtök
 

HWSW: Betárcsázós csalások károsultjait keresi a rendőrség  A nyomozás vezetője kéri, hogy azok az -- elsősorban budapesti -- károsultak, akik pórul jártak a betárcsázó programokkal, tegyenek feljelentést bármelyik fővárosi rendőrkapitányságon (a XII. kerületi kapitányság címe: XII. Maros utca 3-5), vagy jelentkezzenek telefonon (457-5650) vagy küldjenek faxot a 457-5650/401-es mellékre. A rendőrkapitányságnak közvetlen e-mailes elérhetősége nincs. - Elozmények


 


2004. június 3., csütörtök
2004. június 2., szerda
 
Számhordozhatatlanság - Három hét (azaz a törvényben előírt tíz nap több mint kétszerese), négy különböző ügyfélszolgálaton való (többszöri) sokórás várakozás és három használhatatlan, számhordozást jóváhagyó nyilatkozat megszerzése után végre sikerült a 30-as számot a Westel/T-Mobiltól a Pannon GSM-hez átvinni.
2004. május 27., csütörtök
 
FORDULAT A BETÁRCSÁZÓS ÜGYBEN!
----------------------------------------------------
A Népszabadság szerdai (2004. május 26.) számában "Internet havi kétmillióért" cimmel olvasható hosszú ido óta egy objektiv cikk a médiában. Pontosaban egy igaz történet egy Lentiben lakó vállalkozóról, aki aztán nem volt hajlandó kifizetni a számlát, most pert nyert a MATÁV ellen. (A per nem jogerős, a Matáv természetesen fellebez.)
 
Egy jellemzo részlet cikkbol: "Arra a kérdésünkre, hogy a távközlési cég hány ügyfelét érinthetik a tárcsázó programok okozta problémák, s hány internetfelhasználóval állnak perben a be nem fizetett telefonszámlák miatt, a cég kommunikációs osztályán azt közölték, ezeket az információkat üzleti titokként kezelik."
 
Ha van valakinek módja, kérem kérdezze meg ügyvédjét, gyógyszerészét, milyen legális módon lehet arra késztetni a MATÁV-ot, hogy a kárfeltárásban működjön közre a károsultakkal?
 
Továbbra is az a véleményem: a betárcsázós csalás bűntény, a MATÁV pedig bűntárs, aki eddig sem tett semmit, azt sem, amit tehetett volna, ráadásul - e nyilatkozat szerint - akadályozza is a kárfeltárást és a kárenyhítést.
 
Ezért nem lehet beperelni?
 
Érdemes elolvasni a cikket, egy gyöngyszem :) Cseri Péter írta.
 
Jóska
 

2004. május 16., vasárnap
 

Válasz nincs! - Ma van pontosan 3 hónapja, hogy a MATÁV visszahívást ígért, és választ a kérdéseimre. Az igéretet még 2 alkalommal megerosítette, egy alkalommal írásban is (MATÁV-chat). Válasz nincs! Jelen pillanatban úgy tunik, sikerrel jár a MATÁV "elhallgató taktikája", senkinek sem éri meg szóvá tenni az itt dokumentált vállalati gyakorlatot. Az itt tárgyalt problémáról mindenki, tud, aki illetékes. Válasz nincs! Ez a blog meg, jobb híján, álljon itt mementónak: itt tart a magyarországi - európai? - fogyasztóvédelem 2004-ben.


2004. április 26., hétfő
 
Velvet: Nemhogy a lelküket, de akár a passwordjüket is hajlandóak áruba bocsátani az emberek, ha kellő ellenszolgáltatást kínálnak nekik: például egy szelet csokit - bizonyította egy angol felmérés. >>>
2004. április 20., kedd
 

A NETÉRT Egyesület kezdeményezésére a NETÉRT és a MATÁV képviselõi április  20-án  informális eszmecserét folytattak arról, miként léphetnének fel közösen is az aggasztó mértékben szaporodó "betárcsázós csalások" ellen. >>>

A Magyar Rádió cikke


2004. április 19., hétfő
 
Gyorsan terjed a 'képeslapos' magyar vírus - Egy magát emailes képeslapnak álcázó magyar vírus jelent meg hétfo reggel az interneten. . >>> Index cikkOrigo cikk

 

Lánclevelek és egyéb szemetek - ha nem tudod, mit tegyél velük, itt kapsz egy jól értheto áttekintést.


2004. április 16., péntek
 

Index Fóruma - Panasz panasz hátán >>>

Beszámoló: még mindig türelmesen várunk a "hivatalok" és a MATÁV válaszára. Ketyeg az óra, és ahogy telik az ido, egyre nehezebb lesz megmagyarázni, hogy lehet válasz nélkül hagyni egy közérdeku kérdést? - A blog és a levelezo lista alapján könyv készül.


2004. április 6., kedd
 

NETÉRT: Spamben is terjednek a csaló betárcsázók >>>

A NETÉRT az ilyen típusú csalások elkerülése érdekében a felhasználóknak azt javasolja:
- számítógépükön alkalmazzanak rendszeresen frissített vírus-, kémprogram-irtó és tűzfal alkalmazásokat (ezekből léteznek megbízható, ingyenesen letölthető változatok is),
- semmiképpen se telepítsenek a gépükre olyan alkalmazást, amelyről nem tudják pontosan, milyen hatást fejt ki, és/vagy honnan származik,
- ne nyissanak meg kéretlen reklámlevelet, vagy nem ismert feladótól származó e-mailt,
- ne halkítsák le a modemet, hogy hallható legyen az eredeti, saját kapcsolat bontása, és az új kapcsolat tárcsázása – ez esetben azonnal meg kell szakítani a tárcsázást, és szakértői segítséget kérni,
- amennyiben elbizonytalanodnak, inkább szakítsanak meg bármilyen folyamatot, és kapcsolják ki a gépet,
- ne adjanak meg e-mailcímet nyílt internethelyen, vagy tegyék ezt más formátumban: pl.: akárkiCSACSI/ CSIGA/ KUKAC/MAJOMszolgáltató.hu
- a témával kapcsolatos technikai kérdéseikkel forduljanak a supportCSIGAnetert.hu címhez.
A NETÉRT Egyesület ez ügyben ismételten egyeztetést kezdeményez az érintett telefontársaságokkal és a hatóságokkal. A NETÉRT álláspontja szerint a nemzetközi csalássorozat megakadályozása alapvető érdeke a nemzeti hírközlési hatóságoknak, és a jelentős piaci erővel bíró telefonszolgáltatóknak, ezért a NETÉRT a nemzetközi távközlési fogyasztóvédelmi társszervezetek bevonását is elképzelhetőnek tartja a probléma rendezése érdekében.

A teljes közlemény


 
Index: Nem vonható le a telefon áfája a jovoben! Magyarul: 25%-kal drágul a telefonálás a vállalkozások számára.  :( >>>
 
Ma annak rendje és módja szerint tanúvallomást tettem a XII. kerületi rendorségen. A rendorség allítolag csak 1 vidéki feljelentésrol tud, én lennék a második. Meglepo és mulatságos, hogy elektronikus formában sehogy sem juthatok az aláírt szöveghez, csak ocsmánybélyeg ellenében, akkor is csak nyomtatva :( - Az ornagy úrral sem tudunk emailen kommunikálni, mert ninccs neki :( Egyébként elégedett voltam Dr. Dávid Attila hozzáállásával, kérdéseivel és az aláírt tanúvallomás szövegének a minoségével is. Igéretet kaptam arra, hogy a fejleményekrol tájékoztatást kapok.
Régebbiek | Végére »